Banka Tímea


Call Center vezető
banka.timea@jobcontact.hu
+36 70 458-4119

A nevem Banka Tímea. Több, mint 20 éves munkatapasztalattal rendelkezem, elsősorban távközlési területen.

Pályámat még a MATÁV zRt-nél kezdtem, majd a Pest Megyei Rendőr Főkapitányság Balesetmegelőzési csoportjában tett rövid kitérő után 2000-től az épp akkor felálló UPC Magyarország Kft. ügyfélszolgálatának munkatársa lettem. Az alkotás, építés, a kihívások és a kőkemény munka ideje volt. Állítom, minden résztvevője, igazgatóktól az operátorokig, a reggelente kávéval ellátó büfésekig mind élvezte ezt az időszakot.

Rövid időn belül vezetői szerepet kaptam a Behajtási területen és majd 16 éven keresztül helyt álltunk kollégáimmal. Csoportvezetőként, majd managerként is folyamatosan jó és javuló eredményeket produkálva, hol követve, hol megelőzve a piac és a világ változásait.

Számos vállalati projectnek is tagja voltam Részese és közreműködője voltam új termékek, új informatikai rendszerek bevezetésének, brand- és szemléletváltásoknak. Mivel – ahogy mi emlegettük – a nap végén mindenki lehet a „behajtás ügyfele”, minden társterület céljaival, elképzeléseivel tisztában kellett lennünk egészen marketingtől a könyvelésig.

Az utam,  2016-ban a  UPC Magyarország Kft-től a Ferencvárosi Vagyonkezelő Zrt-hez vezetett, ahol a megszokott 30+ létszámú terület után egy mindössze 8 fős személyes ügyfélszolgálat vezetését vettem át. A legfontosabb feladatom egy új informatikai rendszer specifikálása és a fejlesztővel közösen történő megvalósítása, bevezetése volt. Emellett az ügyfélszolgálati, soft és hard collection folyamatok optimalizálása, hatékonyságának növelése.

Ekkor érkezett egy lehetőség az életembe, hogy egy telesales feladatokat ellátó cég társtulajdonosa legyek, call center vezetőként támogatva a csapatot és a munkát. Először persze furcsa volt a gondolat, hogy az „örök behajtó” hogy asszimilálódik a sale-sesek világába. Néhány hónap után elmondhatom, hogy az elsődleges elvárást, miszerint javítsunk a munkánk minőségén úgy, hogy ne romoljon a hatékonyságunk, sikerült megvalósítani, mégpedig emberáldozatok nélkül. Lényegében – mivel kibújni a behajtásos bőrömből nem tudok és nem is akarok – a mottóm az, hogy csináljunk úgy megbízóinknak magasabb árbevételt, hogy az a bad debt-től látótávolságra se legyen!

Társadalmi szerepvállalásom szerény, de én boldog vagyok mindkettővel. Egyik a Gyermekem, akit igyekszünk az Édesapjával becsületes, okos, szerethető és szerető férfivá nevelni. Másik szerepvállalásom pedig, hogy a JCM Kft-be történő társulásommal felelősséget vállaltam minden munkatársunk jólétéért, hogy magukat és családjukat tisztes jövedelemmel tudják ellátni, támogatni, és vállaltam, hogy megteremtjük az ehhez szükséges emberi szempontból is legoptimálisabb feltételeket minden más egyéb munkafeltétel mellett.

Üzlettársammal, Nógrády Norberttel ismeretségünk majdnem 20 éves, a legfontosabb kérdésekről egyformán gondolkodunk, azaz hiszünk a társas vállalkozásban, a teljesítmény alapú bérezésben, a kérdések nyílt tisztázásában és a problémák azonnali kezelésének fontosságában.

Elérhetőségeink

1033 Budapest, Reményi Ede u. 3.

info@jobcontact.hu

Telefon:

BANKA TÍMEA   +36 70 458-4119

NÓGRÁDY NORBERT   +36 70 775-1959

KAKAS JÓZSEF   +36 20 822-7134

Térkép

JCM Kft.
NAIH

A JCM Ügyfélkapcsolati és Szolgáltató Kft. a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál NAIH-90153/2015 számon nyilvántartott adatkezelő.